Személyiség

A dokumentált digitalizálók áttekintése
21. July, 2020

Széll Kálmán

Sopronban, Szombathelyen és Budapesten tanult. Jogtudományi doktori oklevelet szerzett 1866-ban. Szolgabíró, országgyűlési képviselő, a Magyar Királyság 6. pénzügyminisztere (1875-1878), majd 12. miniszterelnöke (1899-1903) volt. 1878-tól mintagazdasággá fejlesztette rátóti birtokát. Simmenthali szarvasmarha tenyészete világhírű volt.
8. April, 2020

Szikszay Edit, Gellért Károlyné

Református lelkészcsaládból származott. A Kőszegi evangélikus gimnáziumban érettségizett, Pápán tanítóképzőt, Pécsett tanárképző főiskolát végzett. Őriszentpéteren tanított haláláig. 1949 és 1955 között politikai fogoly volt Szibériában. 1961-től előbb iskolai gyűjteményt, majd muzeológusok bíztatására falugyűjteményt hozott létre csaknem ezer tárggyal. 1964-ben pályaműként a Savaria Múzeumba beküldte az „Őrségi Gyűjtemény leírását”, melyből az egyes tárgyak élettörténete is megismerhető.…
21. July, 2020

Verebi Végh Gyula

1906-ban költözött családjával Bozsokra, a Sibrik-kastélyba. 1912-ben közreműködött a Vasvármegyei Műtörténeti Kiállítás megrendezésében Szombathelyen, a Savaria Múzeum épületében. 1917–1934 között főigazgatója volt az Iparművészeti Múzeumnak és Budapesten élt. 1934-ben visszavonult a Vas megyei Bozsokra. Gyűjteménye iparművészeti, képzőművészeti, természettudományi tárgyakból és 5000 kötetes könyvtárból állt. 1951-ben a bozsoki határőrséget beköltöztették a Sibrik-kastélyba. Végh Gyulát felszólították, hogy…
21. July, 2020

Weöres Sándor

Csöngén fejezte be az általános iskolát. A szombathelyi Faludi Ferenc Reálgimnáziumban Pável Ágoston diákja volt és nála is lakott. Filozófia-esztétika szakon szerzett diplomát, 1939-ben doktorált. 1943-ban Budapestre költözött, de a világháború befejezésekor két évig Csöngén tartózkodott. 1946-ban házasságot kötött Károlyi Amy költőnővel és haláláig Budapesten lakott. Közel 50 könyve jelent meg. Legismertebbek gyermekversei. Szlovén költők…
10. February, 2020

Zala György

Zala György Mayer Györgyként született 1858. április 16-án, Alsólendván római katolikus családban. Az érettségi után beiratkozott a Műszaki Karra, majd rajziskolába. Festő szeretett volna lenni, de Huszár Adolf ettől eltántorította és bevezette a szobrászat világába. 1879-ben felvették a bécsi akadémiára, ahonnan útja a müncheni akadémiára vezetett. 1883-ban Zala Györgyre változtatta a nevét. 1893-ban kezdte meg…
Magyar
Skip to content