A hodosi evangélikus egyházközséget, harmadikként, az 1781-es türelmi rendeletet követően alapították meg 1783. november 1-jén. Ugyanebben az évben épült fel az első templom is. Mivel idővel pusztulásnak indult, megkezdték az új templom építését, amelyet 1823-ban fejeztek be. A harmadik templom, a mostani, téglából készült, 1842-ben épült. A gyülekezet tagjai szlovén és a magyar nemzetiségűek.